Cikkek

„Amikor először megláttam, egy ketrecfélében kuksolt a sintértelepen, bánatos kutyaszemekkel nézett a semmibe.  Korábban egy kocsiból dobták ki. Így hirdették: SOS!!!

Személyes találkozásunk már a menhelyen, a kennelben szinte sokkos állapotban történt szakadó eső, villámlás, mennydörgés kíséretében.

Úgy elképzeltem, hogy majd egymásra nézünk, tekintetünk találkozik és kiválasztjuk egymást, majd boldogan megyünk együtt haza. Nem így történt. Rám sem nézett, mintha ott sem lennék. Elbizonytalanodtam, sírva, vegyes érzésekkel jöttem haza.

DE végül úgy döntöttem: örökbe akarom fogadni és majd kárpótolom az elszenvedettekért. Megfogadtam, hogy NAGYON FOGOM SZERETNI, elhatároztam, hogy tőlem CSAK SZERETETET fog kapni.”

Amikor úgy döntünk, hogy megszépítjük egy befogadott kutyus életét, senki nem úgy kezdi: segítek neki beilleszkedni a családunkba, átveszem a falkavezér/főnök/családfő - akárhogy nevezzük - szerepét, hogy neki könnyebb legyen.

Minden kutyának szüksége van irányításra, egy következetes, határozott vezetőre.  Ez alól a sintértelepről/menhelyről/utcáról befogadott kutyusok sem kivételek, egyértelműen kell kommunikálnunk. 

Elsőként két fontos feladatunk van, el kell érnünk, hogy kötődjön hozzánk és tisztázni kell, hogy hol a helye a Falkában/Családban.

Hogy tudjuk elősegíteni a kötődést?  Lehetőleg minél több minőségi időt töltsünk együtt.

Ezzel egyidejűleg azonban azt is adjuk a tudtára, hogy mi vagyunk a vezetői.

Sétáljunk naponta, játsszunk, tanítsuk őt, minden jó cselekedetét jutalmazzuk. A rossz viselkedést tiltsuk, ha szükséges büntessük.

Tanuljuk meg a Kutya nyelvét és tanítsuk meg őt arra, hogy megértsen bennünket. Így szeressük és szépítsük meg az életét!

 

Írta: Varga Zsuzsa