A csapat

Mindig is szerettem az állatokat és már egészen kis korom óta vágytam egy kutyára. Ennek ellenére már 15 éves voltam, amikor teljesült a kívánságom és kaptam egy Labrador keveréket, Bizmutot. Rögtön rájöttem, hogy vele sokat kell foglalkozni, nevelni kell, ahhoz hogy kezelhető legyen. Szerencsémre elsőre kifogtunk egy klikkeres kutyaiskolát, ahol rengeteg újat tanultam kutya-gazdi kapcsolatról, ösztönről, pozitív megerősítésről. Sokat fejlődtünk mind a ketten és én egyre jobban élveztem a vele való foglalkozást.

A tanfolyamok elvégzése után bekerültem a bemutatócsoportba, akikkel időnként rendezvényeken, óvodákban, iskolákban léptünk fel, azzal a céllal, hogy megmutassuk, mi mindent lehet elérni egy kutyával, ha megfelelően foglalkozunk vele. Ezért kezdtem el Bizmutnak trükköket tanítani. Ma már az a fő oka, hogy látom rajta, ő is élvezi a közös munkát, gyakorlást. Számomra ő a bizonyíték arra, hogy bármit meg lehet tanítani egy kutyának megfelelő motivációval és kitartással. 

Nagy Tímea

 

Kiképzői vizsgámat 2008-ban tettem le a Népszigeti Kutyaiskolában, aztán a gyakorlati tudás alapjait már 2009-ben, Csepelen sajátítottam el. Gyerekkori rajongásom a kutyák iránt az eltelt évek alatt egy sokkal összetettebb, tiszteleten és kölcsönös kommunikáción alapuló nézetté alakult, amit igyekszem minél több gazdinak is átadni.  

 

 

Már gyerekkoromban is volt kutyám. Persze akkor még csak volt és sétáltatáson kívül nem is foglalkoztam behatóbban vele. Boxert mindig is szerettem volna, felnőttként be is szereztem egyet. Sajnos már korán kiderült, hogy problémás, mert 6 hónaposan embernek és kutyáknak egyaránt nekiment. Másfél éves volt, amikor egy klikkeres iskolába kerültünk, ahol nagyon szépen fejlődött. Annyira megtetszett, hogy 6 évig ott is ragadtam és oktattam. Ami nagyon fontos, hogy a gazdikat tanítjuk első sorban, a gazdik meg a kutyákat. Ezalatt az évek alatt, nagyon sokat tanultam a gazdiktól és a kutyáktól. Laktak már nálam mentett, illetve nyaralásra ment gazdik kutyái. Kölykök,felnőttek egyaránt, így otthon is meg tudtam figyelni a viselkedésüket,illetve a kutyáim hozzá állását az idegen ebekhez. Célom, hogy minden gazdi megtanuljon kutyául és boldog egyetértésben élhessenek együtt.

Tinich Ilona

Deák Anikó

Kicsi korom óta vonzódom a kutyákhoz.Gyerekként kaptuk az első kutyusunk,de a megfelelő tudás,kommunikáció sajnos akkor még hiányzott az eszköztárunkból.Felnőttként tudatosan döntöttem úgy, hogy ha kutyám lesz felelősségteljes gazdija szeretnék lenni,ezért mikor kölyökként magamhoz vettem a vizsla keverék kutyusom, rögtön nekiláttam kutyaiskolát keresni.Fontos volt számomra hogy pozitív megerősítéssel dolgozzanak.Kiválasztva a legszimpatikusabbat szorgalmasan jártuk végig a lépcsőfokokat,rengeteget tanulva a kutyák viselkedéséről,hiszen az iskola inkább gazdisuli volt,mint kutyasuli.Sajnos a kutyusom azóta nincs velem,de általa elindultam egy úton amin olyan dolgokat tanultam tőle, amikre régóta vágytam.Ezt az utat szeretném járni ezután is, célom hogy minél több emberhez jusson el a felelős kutyatartás fontossága,segíteni a gazdikat hogy megtanulhassanak kommunikálni a kutyusukkal,megérteniük hogy a kedvencük mit miért tesz,hogy a végén igazi jó gazdivá és kutyává válhassanak."            

Alkategóriák